ures-90x95
SZM Friss Hírek Magyarország Újabb magyar tehetség a Forma-1 előszobájában
MagyarEnglishDeutschCzechRomanaHrvatskiSerbian (latin)RussianUkrainianBulgarian

Újabb magyar tehetség a Forma-1 előszobájában


A Forma-1 egyik "előszobájaként " is emlegetett autóversenyen,  a Spanyol Forma-1-es nagydíj helysznén, a Circuit de Catalunyán a 20 éves magyar versenyzőnek jól sikerült a rajtja, utolérni senkinek sem sikerült, s több mint 1 másodperc előnnyel célba érve, megnyerte élete első GP3-as futamát.


A magyar versenyző kiválóan teljesített élete harmadik GP3 versenyén, ahol nyolcadik lett, így azon túl, hogy megszerezte első pontját, a szabályok szerint a másnapi futamon az első rajtkockából indulhatott. Kiss Pál Tamás az első futam után nyilatkozta: „Örülök, hogy pontszerző helyet szereztem, megvan az első pontom. Nagy dolognak tartom, hogy holnap pole pozícióból indulhatok. Jó rajtra és jó első körökre van szükség. Én mindent meg fogok tenni, meglátjuk, hogyan sikerül.”


A másnap reggeli futamon pole pozícióból indulhatott a Circuit de Catalunya-n. Jól sikerült a rajtja, de mögötte baleset történt, valaki beragadt és többen hátulról beleszaladtak. Ekkor négy kör következett a biztonsági autó mögött. Szerencsére az újraindítást is nagyon jól elkapta a Right Guard Racing Team programjának versenyzője, így megõrizte első pozícióját. Többen próbálták utolérni Tamást, de stabilan senki sem tudott gyorsabb lenni nála. Kiegyensúlyozott versenyzésének köszönhetõen 4 körrel a vége előtt igencsak megnőtt a különbség, hiszen már több mint 1 mp volt az elõnye. Az utolsó 3 körben több kipördülő versenyzőt láthattunk, ezúttal megúszták a biztonsági autós köröket. Végül Tamás 1,2 mp elõnnyel magabiztosan autózott el a kockás versenyzászló alatt, megszerezve így élete első GP3 futamgyőzelmét.

Kiss Pál Tamás: "Tény és való, izgalmasabb volt, mint tegnap! A felvezetõ körben próbáltam a gumikra vigyázni. Jól tudtam a biztonsági autó mögött menni, és sikerült jól elkapnom az újraindítást is. Ezután végig vigyáztam a gumikra, próbáltam minimálisan csúszkálni. Amikor nagyon közeledett Merkel, próbáltam a limiten menni, amennyire csak lehet. Köszönöm a szponzoraimnak és mindenkinek, aki szurkolt nekem, fantasztikus volt számomra ez a verseny, kirázott a hideg a célba érés pillanatában."

A magyar pilótának – aki május 19-én ünnepelte huszadik születésnapját - sikerült élete első, gyakorlatilag "tanuló" GP3 szezonjában, mindössze három futam után rajt-cél győzelmet aratnia.

Korábban, még a Brit Forma-Renault-sorozat versenyzőjeként írtunk már róla:
Újra futamgyőzelmet szerzett egy magyar autóversenyző

Amikor tavaly a Brit Forma Renault kategóriában Kiss Pál Tamás megszerezte az összetett harmadik helyet, lehetett sejteni, hogy a fiatal tehetség nagyon messze juthat autóversenyzőként. Sosem titkolta, titkos vágya, hogy ő lehessen a második magyar F1-es pilóta, éppen ezért mindenképpen a száguldó cirkusz előszobájának tartott GP3-as szériába szeretett volna bejutni. Ebben nagy segítségre lelt Stefano Favaro személyében, aki korábban Talmácsi Gábor gyorsasági motoros Világbajnokunk menedzsere volt.

Másfél hónapja találkoztunk először, és miközben zajlottak a tárgyalások, egyfolytában az járt a fejemben, vajon tudok-e segíteni Tamásnak. Aztán amikor láttam a tesztek során, hogy milyen céltudatosan, szorgalmasan és profin dolgozik ez a 19 éves fiatalember, rájöttem, csiszolatlan gyémánthoz jutottam megint. Az alapanyag megvan, már csak rajtunk, illetve főleg Tamáson múlik, milyen menüt hozunk ki belőle. Egy biztos, meggyőzött arról, hogy érdemes vele, érte dolgozni” – jelentette ki Stefano Favaro.
 
Kiss Pál Tamás GP3-as futamgyőzelméhez gratulálunk!

GP3 Series 2011 Catalunya Race 2
ABARTH ALEKO ALFA ROMEO ARO AUDI BMW CADILLAC CHEVROLET Chrysler CITROEN DACIA Daewoo Daihatsu FERRARI FIAT FORD HONDA HYUNDAI ISUZU JAGUAR JEEP KIA LADA LAMBORGHINI LANCIA LAND ROVER LEXUS LOTUS MASERATI MAZDA MERCEDES MG MITSUBISHI NISSAN OLCIT OPEL PEUGEOT POLSKIFIAT PONTIAC PORSCHE PROTON RENAULT ROLLS-ROYCE ROVER SAAB SEAT SIMCA SKODA SMART SSANGYONG SUBARU SUZUKI TALBOT TATA TOYOTA VOLGA VOLKSWAGEN VOLVO ZASTAVA DAF DEUTZ HATZ IVECO JOHN DEERE MAN M.A.N. - PERKINS RÁBA RENAULT SCANIA VOLVO
Joomla Templates designed by Joomla Hosting