A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a hetedikről a szenzációs harmadik helyre küzdötte fel magát a német világbajnoki futam második versenynapján a Super2000-es kategóriában! A Német Ralin, a Világbajnokság kilencedik futamán újra dobogóra állhatott a magyar csapat...


Az SWRC kategória harmadik helyéig vezető út egyáltalán nem volt sima.



A csütörtöki teszt után bíztak benne, hogy dobogóra állhatnak. Az első nap után úgy gondolták, esélyük sincs rá, ugyanis túl gyorsan értek egy hajtűkanyarba és fennakadtak egy buckán. A magyar szurkolók tették vissza őket az útra, de négy és fél percet veszítettek. Nagyon mélyről kellett visszakapaszkodnia a Synergon Turán Motorsport kettősének, de megtette.

„Harmadikok vagyunk és ez nagyon nagy dolog – örvendezett Turán Frigyes a szervizparkba menet a második versenynapon.  Pedig nem kockáztattunk – nem volt értelme –, kilencven-kilencvenöt százalékon autóztunk, próbáltuk kímélni a Ford Fiestát. Az utolsó gyorsaságin aztán akadt egy kis gondunk, konkrétan elment a kormányszervó, ami nélkül elég szenvedős volt a harmincöt kilométer, de arra gondoltam, ha beledöglök is ki kell bírnom, hiszen harmadikok vagyunk!”

„Egész jó kis verseny ez – navigátor szempontból egy kicsit talán még könnyebb is, mint a finn volt, mert ott túl gyorsan jöttek egymásra a jelek. Itt meg elég trükkösek a pályák. Ma az egyik szakaszon az aszfaltról kellett leugratni a murvára, és egy kicsit elnéztük, úgyhogy két méter magasan szálltunk a kukoricás felett. De szerencsére más is járt már arra, így nem volt probléma. Földet értünk és mentünk tovább. Az utolsó szakaszon azonban nem cseréltem volna Fricivel, nehéz dolga volt szervó nélkül, de végig biztattam és megcsináltuk!” – mondta Zsiros Gábor.

„Noha csak öt gyorsaságit rendeztek vasárnap, számunkra nehezen kezdődött – mondta a Ford Fiesta S2000-est terelgető Turán Frici. – Az első szakaszon előjött ugyanaz a szervógond, mint előző nap, és bár nem volt tartós, egy kicsit megzavart minket, még a második gyorsaságin sem voltunk igazán koncentráltak. A második körre aztán megérkezett az eső is, ami azért volt érdekes, mert ezzel az autóval nem mentünk még nedves aszfalton, úgyhogy nem tudtuk, miként viselkedik majd. Akadt egy kis kuplungproblémánk is, de ettől függetlenül teljesítettük a feladatot, amit kaptunk: okos versenyzéssel a harmadik helyen célba vittük a Ford Fiestát és értékes pontokkal gazdagodtunk.”

No igen, a páros neve mellé, hála a kitartóan és okosan tartalékolva végigfutott versenynek újabb 15 világbajnoki pont került az SWRC értékelésben. Így már 46-nál tartanak, és továbbra is hetedik helyen állnak az összetett pontversenyben.

Érdekes még megemlíteni, hogy a kategóriában a csapattárs Ott Tanak diadalmaskodott, a második helyen pedig a Dakar-győztes Nasser Al Attiyah végzett, vagyis Turán Friciék illusztris társaságban ünnepelhettek a pódiumon.

„Nagyon sok magyar volt a pályák mentén és a célceremónián is, remek érzés volt előttük ünnepelni a dobogón” – mondta Turán Frici fülig érő szájjal.

S hogy milyen volt a verseny navigátor szempontból? Zsiros Gábor azt mondta: nagyon nehéz.

„A záró nap reggelére fáradtam el igazán, az itinermásolás ugyanis mindig éjszakába nyúlt. Az első két gyorsaságin indiszponáltak voltunk a technikai gondok miatt, a másodikon volt is egy hibám. Előttünk beestek Östbergék, lelassítottunk, és ahelyett, hogy az itinert néztem volna, azt figyeltem, mi történt. Két kanyarral lemaradtam, de szerencsére nem lett gond belőle, csak egy kicsit magam alá kerültem, mert nem szoktam hibázni. A szervizparkban aztán ezt is sikerült kimozogni, most pedig itt vagyunk a célban – az első napi kicsúszás és dombon veszteglés után ezt nem hittük volna. Elfáradtunk, de megérte!” – mondta Zsiros Gabi.

NÉMET RALI, A VB 9. FUTAMA

Az SWRC kategória végeredménye:

1. Tanak, Sikk (észt, Ford Fiesta S2000) 3:46:04.8
2. Al Attiyah, Bernacchini (katari, olasz, Ford Fiesta S2000) 5:38.6 perc hátrány
3. Turán, Zsiros (magyar, Synergon Turán Motorsport, Ford Fiesta S2000) 8:03.3 perc hátrány

A vb jelenlegi állása, a 9. futam után:
 
1. Hänninen, Markkula (finn, Škoda Fabia S2000) 98 pont
2. Tanak, Sikk (észt, Ford Fiesta S2000) 80 pont
3. Prokop, Tomanek (cseh, Ford Fiesta S2000) 76 pont
...
7. Turán Frigyes, Zsiros Gábor 46 pont

Forrás: Just Creative